Szinvapark Szolgáltató és Bevásárló Központ

KÉPGALÉRIA

Új bevásárlóközpontok Miskolcon
Talán csak a nagyon messziről jöttek nem tudják, Miskolc már rég nem az Edda és az Ilyen-Olyan Kohászati Művek városa. Hogy viszont mié igen – valószínűleg a miskolciak sem tudják pontosan. Mindenesetre már nem szocialista, nem ipari, de változatlanul nagyváros – még ha lélekszámát tekintve vala-mivel lecsúszott is a második helyről -, és egyre hangsúlyosabban diákváros. A megszűnő nagyipar helyére pedig nem-csak nagyobb munkanélküliség, hanem jobb levegő is költözött.

Miskolc tehát tapogatózik, óvatos lépéseket tesz erre is, arra is, gondosan szépít mindent, ami kis szépítésre érdemes, muftikért harcol, de közben külön-leges jezsuita iskola- és templom- együttest is telepít az avasi lakótelepre… Készül arra a Valamire, a Nagy Változásra, amiről senki sem tudja biztonsággal, hogy mit takar pontosan, és főleg mikor. Az új idők szélirányának – itt egészen pontosan előszelének – megfelelően nemrégen két bevásárlóközpont is nyílt
egyszerre. Légvonalban talán ötszáz méterre sincs egymástól a Szinvapark és a Miskolc Plaza, formailag mégis szinte két világ.

A Mérték Stúdió és a mögötte álló befektetők városszéli lepényplazái lassan már országos hálózatot adnak ki – itt, Miskolcon a Búza tér gigantikus zűrzavarába, egy templom, két benzin-kút és egy autószalon közé helyezték -, és az egymáshoz nyomódott pizza- szeletekre emlékeztető épületkonglomerátum ekképpen korszerű, és hű ma-rad a hely szelleméhez.

Egy sarokkal beljebb, de még mindig csak a belváros határán, a Viszlai József irodája által jegyzett Szinvapark inkább urbánus, mint országúti jelenség: láthatóan takarékoskodik például a hellyel, illeszkedni törekszik, sőt némi összjátékra is azzal a csekélyke időtállóval, amit nem tarolt le a közelmúlt. Sokszögű helyszín, sokszínű épület. A Szinva-park nem egyszerűen egy sarokház – ugyanolyan határozottsággal terjeszti ki befolyását az utcára, a mögötte lévő lakóházakra,
de még az itt felszínre bukkanó Szinva patakra is, amit leendő promenádnak képzel, és szinte az együttes részévé teszi azzal, hogy parkolóházát túloldalára helyezi. A bevásárlóközpontok műmárványos zártsága helyett itt üvegfalak és homlokzatba helyezett nem mozgó és mozgólépők kötik össze a kintet és bentet – egy pillanatra eszünk-be juttatja még a modern kori kifelé nyitás egyik klasszikusát, a párizsi Bobourgot is – miközben belül zavartalanul működhet a fogyasztás temploma illúzió: a boltok közötti folyosókon senki sem tudja, vajon húsz- vagy negyven-ezer négyzetméteren bolyong-e. A klausztrofóbia érzése fel sem merülhet, mert Viszlaiék olyan többtételes tetővilágítást terveztek, hogy minimális ugyan a direktben érkező napfény, de egyik helyen a félsátor üvegtető, másik helyen a
rafinált felülvilágítók teremtenek kiismerhetetlen fénypászmákat, de természetes világosságot. Világosság és tiszta, egynemű anyagok: a bükk világos faszíne karcsú metálfrissesség és világos padlóburkolatok. A vidéki plazák közül talán itt érzem először azt, hogy se nem túl lötyögős, se nem túl szűk ez a fogyasztói tér, sikerült éppen a város méreteihez kimérni. A főbejárat fölötti üvegtoronyban ugyan kissé talán túl sok az egy-másra licitáló idom, ellipszisből kidőlő hasáb és forgó kocka, miegyéb (egyéb-ként belülről is ez az épület legkevésbé működőképes része), viszont kétségtelenül ez a mallmitológia egyik legfontosabb része – a betérőkre mint egy örökösen ismételt sláger refrénje hat ez a bombasztika.
Az ínyenceknek viszont én inkább egy kis körsétát javaslok. Távolodjanak el a forgalom és a fogyasztás utcai zajától, és menjenek le a patakhoz és az épület mögé: a parkoló és a menekülőlépcsők levegős geometriája, elegáns nyugalma egy másik, egy képzeletbeli és lehetséges Miskolcot is képbe hoz. Persze, persze… de majd meglátjuk.

Torma Tamás
az OCTOGON Építészetkritikai Műhely tagja

2000. december 20.

SZINVAPARK, MISKOLC

- Ablak a világra -

A hármas úton haladunk Miskolc belvárosa felé. Mondják, egykoron csak egy-egy villanyrendőr terelte a gyér forgalmat, most meg sorjáznak a kocsik a legújabb látványosság, a Szinvapark felé. Nem csoda, hiszen egyfajta gyűjtőhely ez, közel 20.000 nm-en. Bevásárlás és szórakozás, pénzügyek és gyerekmegőrzés mindez egy helyen, a plázáktól már megszokott módon. Ám korántsem a szokásos köntösben.
A Viszlai József tervezte Szinvapark – kint és bent kapcsolatát megteremtő homlokzataival – egy kis változatosságot hoz a mall-logika szerint építkező, ablaktalan kereskedelmi paloták világába. Architekturális kakofónia. Talán ez jellemzi leginkább Miskolc, az egykoron volt acélváros összképét. A történelmi városmag barokk és klasszicista házacskái girbe-gurba egymásutánban rendeződnek utcácskákká, kellemes, historizáló atmoszférát teremtve. A foghíjakon pedig ott kísért a közelmúlt, és tarol a jelen. Búbostetős, szemöldökfás kulisszafallal – modernizált – egykoron a szocreál jegyében emelt dobozáruház, épülőfélben lévő, mindent bele szemlélettel készülő irodaház, tipikus, íves üveghomlokzatával csábítani akaró miniáruház. Üzlet üzlet hátán. És a sajátos színkezeléssel vidámítani akart lakótelep, tövében a szememnek oly kedves szocreál mementók: az egykori pártház és a sportcsarnok erőt sugárzó, pengeéles rációval megrajzolt kontúrjai, a napenergia hasznosításáról már akkor gondoskodni képes Tudomány és Technika Háza. Ehhez jön két új épület.
A Mérték Stúdió jegyezte, leginkább a Csepel Plazára hajazó, átlagos bevásárló-stílben épült Miskolc Plaza és átlósan vele szemben a Viszlai iroda tervezte Szinvapark. A patak partjára települt ház, ami talán újra életre keltheti a hetvenes években mesterségesen eltüntetett, lefedett vizet. A századelős képeslapokon Miskolcról még mint a – Szinva Velencéjéből – küldik az üdvözletet. Most, hogy a város megszűnt ipari terület lenni, és szép lassan visszaveszi az északi régió kereskedelmi és kulturális központjának szerepét, a Szinva mentén egyre másra üzletek települnek, hidak épülnek, s maguk a városrendezési tervek is a patak városképi szerepének újraértékelését irányozzák elő. A nemes elképzelésen nem keveset lendíthet Viszlai terve, aki a tőle már megszokott módon jelentős hangsúlyt fektetett a környezetrendezésre, a majdani parkhangulat alapjainak letételére.
A medret fémkorláttal határolta, mellette kellemes utacskát tervezett, acélpergolákkal, hangulatos padokkal és majdan árnyas lugasokat adó facsemetékkel. Az üzletházhoz tartozó parkolóházat – aminek legfelső szintjén nagyszabású egészségcentrumot alakítanak ki – a víz másik oldalán helyezte el. A két tömb közt látványos, fedett híd teremt összeköttetést. A ház patak felőli homlokzatából attraktív, hajóorrszerű tömeg türemkedik elő – üveghomlokzattal, merevített acéltartókkal, mintha lebegne a víz felett.
Viszlai környezetérzékeny gondolkodásmódja, az azonosulás ellenére új minőséget teremteni tudó tervezői gyakorlata már a soproni Gödör lakótelep építésekor megmutatkozott. Az egykori játszóteret beépítő, laza szerkesztettségű épületegyüttes boltíveivel, átjáróival, belső kertjével a gödör jelleget megtartva, különféle tömegekkel, homlokzatokkal reflektál a környező házsorok hangulatiságára, a modernista hagyományokra és a klasszicista múltra egyaránt. Ugyanez a szenzibilitás formálja a Miskolci Galériát, modernista hangvételű toldaléképülettel egészítve ki a több száz éves barokk házacskát.
A nagy ívű Szinvapark projekt a szokásosnál is több érzékenységet kívánt. A háznak a telek központi elhelyezkedésénél fogva – többféle korhangulattal, stílussal kell kommunikálnia, amit Viszlai az épület világos tagolásával, összetett látványvilágával ér el. Jól artikulált, markánsan eltérő homlokzatai nem csupán a környező házak esztétikájához alkalmazkodnak, de érzékletesen mutatják a mögöttük rejtőző funkcionális egységek váltakozását is.
A ház, a zárt tömbökben gondolkodó mall-építészet bevett gyakorlatával szemben, kint és bent folyamatos dialógusát, egybemosódását teremti meg. A belváros élete szinte ott pulzál a bevásárlóterekben, a plázázók pedig úgy érezhetik, hogy épp a sétálóutcában korzóznak. A főbejárat markáns építészeti jelként felfogható, elliptikus üvegtornya kiemelkedő tömegével a sétáló-bevásárló utca kapuépítményévé válik, míg az előtte létrejövő teresedés; a padok, virágágyások és a tervezett szökőkút nyüzsgő városi életet indukál, valóságos piazzaként éli mindennapjait. A főhomlokzatot az épületbelsőből -kidobott-, üvegezett mozgólépcső látványa határozza meg. Az épület mellett elhúzva a felfelé kúszó lépcsők képéről, ha csak egy pillanatra is, de Renzo Piano és Richard Rogers Pompidou Centere villan be. A tömeg nyüzsgése, folyamatos mozgása szinte dinamizálja a homlokzatot, a hatást azonban a napellenzők nyugodt, horizontális rendje ellensúlyozza.
A Szinva felőli, illetve a hátsó homlokzat gyönyörű ipari esztétikát hoz. Egyszerű vonalak mentén felrajzolható, zárt tömegek, ezüstösen csillogó fémpanellel borított síkok, a menekülőlépcsők kiemelkedő, dróthálóval körülölelt tömbje, önálló építészeti elemként élő pergolák. Rend, tisztaság és nyugalom, allűrök, nagyzoló anyagok, túlírt formák nélkül. A bevásárlóközpont legőszintébb, számomra legtetszetősebb részletei.
A túloldali homlokzat klasszicizáló osztásrendjével, párkányzataival és rizalitjaival a város historikus múltjával tart kapcsolatot. Természetes, hogy itt, az eleganciát, erőt és megbízhatóságot sugalló szárnyban kapott helyet a pénzintézet.
Az impozáns előcsarnokba belépve feltárul a ház teljes egésze, a háromemeletnyi választék logikusan szervezett rendje. A felülvilágítók kellemes fénypászmákkal töltik meg a teret, a többszintes, természetes megvilágítású fényudvar teljes áttekinthetőséget ad. A több mint két szint belmagasságú földszinti, galériás tér építészeti karakterében Viszlai a klasszikus agóra kortárs építészeti megfogalmazására törekszik. Dicséretére váljon, hogy egyszerű, természetes anyagokkal dolgozik: kővel, téglával, fával – sajnos a kivitelezés nem hozza mindenhol a kívánt színvonalat. A belsőépítészeti részletek a sétálóutca elemeit elevenítik fel, az egyes funkcionális területeket más-más eszközzel fogalmazva meg. Az első emelet kereskedelmi egységei kis utcák láncolataként értelmezhetők, a szokásosnál szigorúbb, egységesebb összképpel, a klasszikus belvárosi kirakatok mintájára készült, elegáns faportálokkal. A második emelet – a szórakozás, kikapcsolódás helyszíne – egybefüggő, napfényben fürdő tér, amit zöld növények, meghitt sarkok tagolnak. Viszlai mind a külső, mind a belső megfogalmazása során igyekszik humanizálni a pláza-sémát, napjaink szinte futószalagon készülő, ablaktalan kereskedőpalotáinak steril, külső ingerekben tudatosan szegény világát. Sokkal inkább városi létet teremt a városban, az épületet Miskolc életének szerves részévé teszi. Azért valamennyit megtart az amerikai mall-logikából is – házának karakteres elemeit, szokatlan tömegeit, így az első emeletnek természetes fényt adó, kupolás, cethalszerű elemet, már a 3-as út felől érkezve is látni lehet, ahogyan az elliptikus fejépület kimagasló tömege a sétálóutca majd minden pontjáról hívogat. A sokarcú, talán túlzottan is gazdagon formált épületet a potenciális vásárlók nagy elánnal használják már, a bérlők még nem értik igazán. Mert akik az üvegezett főhomlokzat mögé hűtőt vagy gyerekjátszóházat tesznek, mégiscsak ablaktalan épületet érdemelnek. A fejlődésben azonban bízni kell, hiszen az már bizonyos, hogy Miskolc új, várostörténeti jelentőségű épülettel gazdagodott.

Lovas Cecília
Az OCTOGON Építészetkritikai Műhely tagja
2000/5