Miskolc, Városháza komplex rekonstrukciója

KÉPGALÉRIA

Építészeti koncepció

Mind Magyarországon, mind Európában, de szerte a világon a városházák az adott város építészetileg maghatározó, karakterisztikus építményei, a városi demokrácia legfontosabb szimbólumai. Miskolcon nem ilyen szerencsés a helyzet. Míg a pénzpaloták, egyházi és kulturális létesítmények, és a Megyeháza az építészet eszközeivel is kifejezik kitüntetett szerepüket a városban, addig a Városháza egy szervetlenül fejlődött épületegyüttes, mely elsősorban funkcionál, de azt a szimbolikus szerepet,melyet ki kellene, hogy fejezzen, sajnos semmilyen értelemben nem tölti be.
Az ide érkező hazai vagy külföldi vendégeknek, üzletembereknek ez a város „előszobája”. Az itt szerzett első benyomások döntőek a város megítélése szempontjából. A feladat tehát adott. új várost építünk együtt, melynek legfontosabb feladata a városi főtér kiépítése és annak tengelyében – az Avasi templommal átellenben a
városháza új szárnyának (bejáratának – tornyának – belső rendjének) megépítésére.
Javaslatunk:
Egy szervetlenül fejlődött labirintus helyett egy áttekinthető központi csarnoktérre felfűzött városháza.
Gazdaságossági és üzemeltetési megfontolásból a több helyen lévő önkormányzati funkciók egy épületben történő elhelyezése.
A megújuló város új Városházája a leendő főtér tengelyében (mint az Avas szálló az Erzsébet téren) annak szervező, rendszerező épületegyütteseként, indukálná e főtér
mielőbbi kialakítását.
A cél, hogy Miskolc Városháza ne a Megyeházával szembeni „kistestvér” építészetileg alárendeltebb szerepét töltse be, hanem az új főtér és a Széchenyi utca
kapcsolódásánál épített új torony-jelnél induló agóra-csarnokra szerveződve, a városházi épületek (eddig csak kapualjakon át elérhető) együttese áttekinthető,
építészetileg is meghatározó, karakterisztikus-szimbolikus eleme lehessen a városnak.

ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ADALÉKOK

A miskolci városháza (Városház tér 8-10-12.)

Az Erzsébet tér kialakulásában, majd tervszerű kiépítésében meghatározó volt az avasi templom látványa. Csak úgy lehetett építkezni, hogy annak központi része, szervező eleme a templom maradjon. Hasonlóan érzékelhető a Városház tér esetében is: a városháza, illetve a megyeháza meghatározza a tér jellegét, hangulatát.

Minden forrás arról tanúskodik, hogy a városháza mindig mai helyén, a jelenleg Városház tér 8-as számmal jelzett telken állott. Az egyszerű, szegényes berendezésű építmény (az 1600-as évek közepétől nyomon követhetően) a „városi uradalmi építmények” központja is volt. Vele szemben, a későbbi megyeháza telkén volt még egy nagyobb épület. Ezt vendégeinek elszállásolására 1694-ben kapta királyi adományként településünk. Ettől a kúriától nyugatra, a mai Városház tér 5. számú telken azonosíthatóan a város mészárszéke és korcsmája helyezkedett el. Ezek jelentették az uradalom mezővárosi központját.

A mai városháza elődjét 1762. június 5-én kezdték el építeni, s 1763-ra már elkészült. Az építmény méreteit, jellemző vonásait, belső tér kialakítását sajnos nem örökítették meg értékelhető leírások. Eredeti formájában 80 évig állott fenn. 1843-ban a várost ért földrengés, majd az ezt követő tűzvész annyira megrongálta, hogy csaknem használhatatlanná vált. Újjáalakítása után még 1870-ig adott helyet a tanács embereinek. 1868. november 5-én Losonczi Farkas Károly főbíró, majd polgármester elnöklése alatt született határozat a város „új kisded közházának, a közügyek és szolgálat érdekében is már mellőzhetetlenné vált, ki- illetőleg felépítésére.”

1870. március 26-án került sor az ünnepélyes alapkőletételre. Ekkor egy üvegből készült hengerben elhelyezték a városháza építéséről szóló közgyűlési határozatot, amelyet a testület 102 tagjának aláírása zárt le. A város polgárai „privát adakozásból” arany, ezüst és rézpénzeket tehettek a tégelybe, s így küldték üzenetüket azoknak, akik a következő épületet emelik majd ezen a telken.

Az építkezés Czakó Lajos városi főmérnök felügyelete alatt Klein Ede építőmester irányításával meglehetősen gyorsan haladt. Már a földszinti ablakoknál tartottak, amikor kiderült, hogy az új városháza ablakai – természetesen megengedhetetlenül – kisebbek, mint a környező házak ablakai, s ezért megszületett a döntés, hogy azokat 6 hüvelykkel nagyobbra kell szabni. A második emelet felhúzása után elfogyott a város pénze, a berendezésekre pedig egyáltalán nem futotta. A főbíró sajátos megoldást választott: Miskolc város hölgyeihez fordult. Eszerint ,,a minden jóra és nemesre fogékony nők áldozatkészsége hivatik fel, hogy kézimunkát, apró csecsebecsét, műtárgyakat adjanak össze egy tárgysorsjátékra, amelynek jövedelméből a belső berendezést elkészíthessék.” A sorsolási játék,, majd az ezt követő bál bevétele valóban elégnek bizonyult a munkálatok befejezésére, s így 1871. január 16-án megtörténhetett „Szab. Miskolcz Város Újonnan épített Házának a közhasználat számára történő átadása.” Végtére is alig kilenc hónap alatt épült fel a ma álló épületkomplexum első egysége, a Városház tér 8. számmal jelzett épület.

Mint Miskolc város tulajdonát képező házak, a 8-10-12. számmal jelzett épületek összekapcsolódnak a köztudatban, s a városháza épületegyüttesét jelentik. A sarki, 12. számmal jelzett épület városi bérháznak készült, s mint ilyen lett meghatározó szereplője a térnek. Többször felvetődött, hogy a városháza alakítson itt ki hivatalokat, de azzal vetették el, hogy „a terv határozottan halva született”. S bár hasznosítása az utóbbi évtizedekben sokféle volt, végül is városi hivatalok működtek és működnek benne. Sokféle funkciója közül említjük meg, hogy volt itt városi rendőrség, rövid ideig dohánytőzsde, többször is helyt adott katonai parancsnokságoknak (mint ahogy emlékeztető tábla is tanúsítja), s 1919-1944 között itt működött az Eperjesről idetelepített Jogakadémia is. (Működésére szintén emléktáblák hívják fel a figyelmet.)
Képeink tanulsága szerint az elmúlt több, mint fél évszázadban sem ez, sem pedig a másik két épület nem mutatja a lényeges változás külső jeleit.

A megyeháza és környéke (Városház tér 1.)

A Városház tér 8. szám alatt az 1871-ben tadott városháza, a 10. szám alatt egy földszintes korcsmaépület állt, s egykor így „zavarta” a rálátást a megyeházára. A mai 12. számmal jelzett telek a múlt század nyolcvanas éveiben a tér felé nyitott, a főutca felé pedig léckerítéssel van lezárva. Még ekkor nem gyanítható, hogy néhány év múlva itt épül fel egy – külső képében máig változatlan – bérház. Az 1991 áprilisában készült másik képünkön alig érzékelhető a több, mint évszázadnyi
„korkülönbség”. Pedig ennyi idő alatt főleg a vármegye építési és átalakítási munkálatai kötetnyi leírással gazdagították ismereteinket. A levéltár munkatársai ezeket 1982-ben meg is jelentették. A képen látható másik, földszintes ház története is érdekes. Ezen, s a szemközti épületen is látszik a„boton kilógó szalmacsutak”. Így jelölték a csapra ütött, frissen csapolt sört. A söröző (helyén napjainkban édesség és kávé üzlet van) mellette a„Török Szultán”-hoz címzett kávéház működött. A kávéház előtt (néhány évvel későbbi képen láthatóan) vasoszlopon elhelyezett tábla hirdeti, hogy itt van a „VÁROSHÁZTÉR”
Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1994

Miskolc, Erzsébet fürdő rekonstrukciója

KÉPGALÉRIA

ÉPÍTÉSZETI KONCEPCIÓ
(részlet az engedélyezési terv műszaki leírásából)

(Fürdőkrónika 1894-tól napjainkig)

Az Avasi templom lábánál, a város legszebb, legurbánusabb közterén Ádler Károly városi főmérnök tervei alapján 1894-ben felépült Miskolc város „gőzkádas fürdő és uszoda” épületegyüttese. A tisztasági közfürdőként funkcionáló épület az akkor alakuló „Papmalom tér” első, mindmáig a tér arculatát alapvetően meghatározó építészeti együttese.

Az 1910-es években már átalakítják, bővítik, nagyhagyományú fürdővárosok (Karlsbad, Marienbad) tanulmányozásával. Belső téralakítása alapvetően (ezen felújítások eredményeként) ekkor nyerte el a ma is látható formáját.

Az 1974-75-ös években került sor a legnagyobb mérvű építészeti rekonstrukcióra. Lefedték a Szinva patakot, elbontották a fűtőház kéményét és épületeit. Az épületegyüttes Avas felőli D-i és a Városház téri közpark felőli Ny-i arculata szinte teljesen megváltozott. Városképi jelentőségéhez méltatlan üzemi-ipari külsőt öltött, mely által az épület, mint egységes építészeti együttes megszűnt.

A fürdő mai képe a fentiekben leírt rekonstrukció eredménye.

Az 1980-as években is folytak belső munkálatok az épületben, de ezek inkább csak uszodatechnikai korszerűsítések voltak.

1994-ben a fürdő építésének 100 éves jubileumára az épület külső felújítása is napirenden volt, de a szándék csak szándék maradt.

1996. fordulópont a fürdő történetében. A város, amely korábban vagy döntő részvényese, vagy az államosítás után kizárólagos tulajdonosa volt, privatizációs pályázatot írt ki az Erzsébet fürdőre. A pályázat eredményeképpen a fürdő a Black Gold ’95. Rt. tulajdonába került.

AZ ERZSÉBET-FÜRDŐ KOMPLEX REKONSTRUKCIÓJÁNAK ÉS FEJLESZTÉSÉNEK CÉLJA

· Az épületkomplexum közfürdő jellegének megváltoztatása, illetve fejlesztése oly’ módon, hogy az a legkorszerűbb európai normáknak is megfeleljen, úgy a higiéniai feltételek, a közönség kiszolgálás tekintetében, mint építészeti, belsőépítészeti színvonalában. (Csak zárójelben utalunk arra, hogy az 1910-es évekbeli felújítás és bővítés pontosan ezeket a célokat fogalmazta és valósította meg.)
· Funkcióbővítéssel alkalmassá tenni a gyógyterápia (különösebben a hidroterápia, jellegen túl, a szabadidő hasznos eltöltésére. Céljaink közé tartozik a sportos, játékos tevékenységek fejlesztése is meghatározó szempont, eleget téve a prevenció, a rekreáció és a regenerációs követelményrendszereknek is.

Ádler károly-féle homlokzat:

1. alapvető cél a teljes homlokzatrekonstrukció, az eredeti 1894-es állapot visszaállítása, a tégla-vakolatsávos architektúra korabeli állapotának „megmutatása”, különösen az alkalmazott színek és vakolatornamentika tekintetében.
2. homlokzati nyílászáró szerkezetek eredeti formában és méretben való felújítása, illetve szükség esetén teljes cseréje,
3. a sarkokon lévő nyílásmotívumok kibontása után hajlított ragasztott biztonsági üveggel történő beüvegezése.
4. gipsz illetve vakolat anyagú díszítő tagozatok kiegészítése, illetve szükség szerinti újragyártása.
5. a tető-felületek és a kupola fedése egységesen előpatinázott vm-zinc fedésre cserélendő, az eredeti bádogos-kovácsoltvas díszek helyreállításával, illetve pótlásával. az oldalszárnyakon függőleges francia (lécezett) fedéssel.
6. főbejárati ajtó fölé üvegezett előtető „korabeli” építészeti megfogalmazással.
7. a kupola két vakablakának megnyitása, mozgássérült bejárat kialakítása rámpával.

Szinvapark Szolgáltató és Bevásárló Központ

KÉPGALÉRIA

Új bevásárlóközpontok Miskolcon
Talán csak a nagyon messziről jöttek nem tudják, Miskolc már rég nem az Edda és az Ilyen-Olyan Kohászati Művek városa. Hogy viszont mié igen – valószínűleg a miskolciak sem tudják pontosan. Mindenesetre már nem szocialista, nem ipari, de változatlanul nagyváros – még ha lélekszámát tekintve vala-mivel lecsúszott is a második helyről -, és egyre hangsúlyosabban diákváros. A megszűnő nagyipar helyére pedig nem-csak nagyobb munkanélküliség, hanem jobb levegő is költözött.

Miskolc tehát tapogatózik, óvatos lépéseket tesz erre is, arra is, gondosan szépít mindent, ami kis szépítésre érdemes, muftikért harcol, de közben külön-leges jezsuita iskola- és templom- együttest is telepít az avasi lakótelepre… Készül arra a Valamire, a Nagy Változásra, amiről senki sem tudja biztonsággal, hogy mit takar pontosan, és főleg mikor. Az új idők szélirányának – itt egészen pontosan előszelének – megfelelően nemrégen két bevásárlóközpont is nyílt
egyszerre. Légvonalban talán ötszáz méterre sincs egymástól a Szinvapark és a Miskolc Plaza, formailag mégis szinte két világ.

A Mérték Stúdió és a mögötte álló befektetők városszéli lepényplazái lassan már országos hálózatot adnak ki – itt, Miskolcon a Búza tér gigantikus zűrzavarába, egy templom, két benzin-kút és egy autószalon közé helyezték -, és az egymáshoz nyomódott pizza- szeletekre emlékeztető épületkonglomerátum ekképpen korszerű, és hű ma-rad a hely szelleméhez.

Egy sarokkal beljebb, de még mindig csak a belváros határán, a Viszlai József irodája által jegyzett Szinvapark inkább urbánus, mint országúti jelenség: láthatóan takarékoskodik például a hellyel, illeszkedni törekszik, sőt némi összjátékra is azzal a csekélyke időtállóval, amit nem tarolt le a közelmúlt. Sokszögű helyszín, sokszínű épület. A Szinva-park nem egyszerűen egy sarokház – ugyanolyan határozottsággal terjeszti ki befolyását az utcára, a mögötte lévő lakóházakra,
de még az itt felszínre bukkanó Szinva patakra is, amit leendő promenádnak képzel, és szinte az együttes részévé teszi azzal, hogy parkolóházát túloldalára helyezi. A bevásárlóközpontok műmárványos zártsága helyett itt üvegfalak és homlokzatba helyezett nem mozgó és mozgólépők kötik össze a kintet és bentet – egy pillanatra eszünk-be juttatja még a modern kori kifelé nyitás egyik klasszikusát, a párizsi Bobourgot is – miközben belül zavartalanul működhet a fogyasztás temploma illúzió: a boltok közötti folyosókon senki sem tudja, vajon húsz- vagy negyven-ezer négyzetméteren bolyong-e. A klausztrofóbia érzése fel sem merülhet, mert Viszlaiék olyan többtételes tetővilágítást terveztek, hogy minimális ugyan a direktben érkező napfény, de egyik helyen a félsátor üvegtető, másik helyen a
rafinált felülvilágítók teremtenek kiismerhetetlen fénypászmákat, de természetes világosságot. Világosság és tiszta, egynemű anyagok: a bükk világos faszíne karcsú metálfrissesség és világos padlóburkolatok. A vidéki plazák közül talán itt érzem először azt, hogy se nem túl lötyögős, se nem túl szűk ez a fogyasztói tér, sikerült éppen a város méreteihez kimérni. A főbejárat fölötti üvegtoronyban ugyan kissé talán túl sok az egy-másra licitáló idom, ellipszisből kidőlő hasáb és forgó kocka, miegyéb (egyéb-ként belülről is ez az épület legkevésbé működőképes része), viszont kétségtelenül ez a mallmitológia egyik legfontosabb része – a betérőkre mint egy örökösen ismételt sláger refrénje hat ez a bombasztika.
Az ínyenceknek viszont én inkább egy kis körsétát javaslok. Távolodjanak el a forgalom és a fogyasztás utcai zajától, és menjenek le a patakhoz és az épület mögé: a parkoló és a menekülőlépcsők levegős geometriája, elegáns nyugalma egy másik, egy képzeletbeli és lehetséges Miskolcot is képbe hoz. Persze, persze… de majd meglátjuk.

Torma Tamás
az OCTOGON Építészetkritikai Műhely tagja

2000. december 20.

SZINVAPARK, MISKOLC

- Ablak a világra -

A hármas úton haladunk Miskolc belvárosa felé. Mondják, egykoron csak egy-egy villanyrendőr terelte a gyér forgalmat, most meg sorjáznak a kocsik a legújabb látványosság, a Szinvapark felé. Nem csoda, hiszen egyfajta gyűjtőhely ez, közel 20.000 nm-en. Bevásárlás és szórakozás, pénzügyek és gyerekmegőrzés mindez egy helyen, a plázáktól már megszokott módon. Ám korántsem a szokásos köntösben.
A Viszlai József tervezte Szinvapark – kint és bent kapcsolatát megteremtő homlokzataival – egy kis változatosságot hoz a mall-logika szerint építkező, ablaktalan kereskedelmi paloták világába. Architekturális kakofónia. Talán ez jellemzi leginkább Miskolc, az egykoron volt acélváros összképét. A történelmi városmag barokk és klasszicista házacskái girbe-gurba egymásutánban rendeződnek utcácskákká, kellemes, historizáló atmoszférát teremtve. A foghíjakon pedig ott kísért a közelmúlt, és tarol a jelen. Búbostetős, szemöldökfás kulisszafallal – modernizált – egykoron a szocreál jegyében emelt dobozáruház, épülőfélben lévő, mindent bele szemlélettel készülő irodaház, tipikus, íves üveghomlokzatával csábítani akaró miniáruház. Üzlet üzlet hátán. És a sajátos színkezeléssel vidámítani akart lakótelep, tövében a szememnek oly kedves szocreál mementók: az egykori pártház és a sportcsarnok erőt sugárzó, pengeéles rációval megrajzolt kontúrjai, a napenergia hasznosításáról már akkor gondoskodni képes Tudomány és Technika Háza. Ehhez jön két új épület.
A Mérték Stúdió jegyezte, leginkább a Csepel Plazára hajazó, átlagos bevásárló-stílben épült Miskolc Plaza és átlósan vele szemben a Viszlai iroda tervezte Szinvapark. A patak partjára települt ház, ami talán újra életre keltheti a hetvenes években mesterségesen eltüntetett, lefedett vizet. A századelős képeslapokon Miskolcról még mint a – Szinva Velencéjéből – küldik az üdvözletet. Most, hogy a város megszűnt ipari terület lenni, és szép lassan visszaveszi az északi régió kereskedelmi és kulturális központjának szerepét, a Szinva mentén egyre másra üzletek települnek, hidak épülnek, s maguk a városrendezési tervek is a patak városképi szerepének újraértékelését irányozzák elő. A nemes elképzelésen nem keveset lendíthet Viszlai terve, aki a tőle már megszokott módon jelentős hangsúlyt fektetett a környezetrendezésre, a majdani parkhangulat alapjainak letételére.
A medret fémkorláttal határolta, mellette kellemes utacskát tervezett, acélpergolákkal, hangulatos padokkal és majdan árnyas lugasokat adó facsemetékkel. Az üzletházhoz tartozó parkolóházat – aminek legfelső szintjén nagyszabású egészségcentrumot alakítanak ki – a víz másik oldalán helyezte el. A két tömb közt látványos, fedett híd teremt összeköttetést. A ház patak felőli homlokzatából attraktív, hajóorrszerű tömeg türemkedik elő – üveghomlokzattal, merevített acéltartókkal, mintha lebegne a víz felett.
Viszlai környezetérzékeny gondolkodásmódja, az azonosulás ellenére új minőséget teremteni tudó tervezői gyakorlata már a soproni Gödör lakótelep építésekor megmutatkozott. Az egykori játszóteret beépítő, laza szerkesztettségű épületegyüttes boltíveivel, átjáróival, belső kertjével a gödör jelleget megtartva, különféle tömegekkel, homlokzatokkal reflektál a környező házsorok hangulatiságára, a modernista hagyományokra és a klasszicista múltra egyaránt. Ugyanez a szenzibilitás formálja a Miskolci Galériát, modernista hangvételű toldaléképülettel egészítve ki a több száz éves barokk házacskát.
A nagy ívű Szinvapark projekt a szokásosnál is több érzékenységet kívánt. A háznak a telek központi elhelyezkedésénél fogva – többféle korhangulattal, stílussal kell kommunikálnia, amit Viszlai az épület világos tagolásával, összetett látványvilágával ér el. Jól artikulált, markánsan eltérő homlokzatai nem csupán a környező házak esztétikájához alkalmazkodnak, de érzékletesen mutatják a mögöttük rejtőző funkcionális egységek váltakozását is.
A ház, a zárt tömbökben gondolkodó mall-építészet bevett gyakorlatával szemben, kint és bent folyamatos dialógusát, egybemosódását teremti meg. A belváros élete szinte ott pulzál a bevásárlóterekben, a plázázók pedig úgy érezhetik, hogy épp a sétálóutcában korzóznak. A főbejárat markáns építészeti jelként felfogható, elliptikus üvegtornya kiemelkedő tömegével a sétáló-bevásárló utca kapuépítményévé válik, míg az előtte létrejövő teresedés; a padok, virágágyások és a tervezett szökőkút nyüzsgő városi életet indukál, valóságos piazzaként éli mindennapjait. A főhomlokzatot az épületbelsőből -kidobott-, üvegezett mozgólépcső látványa határozza meg. Az épület mellett elhúzva a felfelé kúszó lépcsők képéről, ha csak egy pillanatra is, de Renzo Piano és Richard Rogers Pompidou Centere villan be. A tömeg nyüzsgése, folyamatos mozgása szinte dinamizálja a homlokzatot, a hatást azonban a napellenzők nyugodt, horizontális rendje ellensúlyozza.
A Szinva felőli, illetve a hátsó homlokzat gyönyörű ipari esztétikát hoz. Egyszerű vonalak mentén felrajzolható, zárt tömegek, ezüstösen csillogó fémpanellel borított síkok, a menekülőlépcsők kiemelkedő, dróthálóval körülölelt tömbje, önálló építészeti elemként élő pergolák. Rend, tisztaság és nyugalom, allűrök, nagyzoló anyagok, túlírt formák nélkül. A bevásárlóközpont legőszintébb, számomra legtetszetősebb részletei.
A túloldali homlokzat klasszicizáló osztásrendjével, párkányzataival és rizalitjaival a város historikus múltjával tart kapcsolatot. Természetes, hogy itt, az eleganciát, erőt és megbízhatóságot sugalló szárnyban kapott helyet a pénzintézet.
Az impozáns előcsarnokba belépve feltárul a ház teljes egésze, a háromemeletnyi választék logikusan szervezett rendje. A felülvilágítók kellemes fénypászmákkal töltik meg a teret, a többszintes, természetes megvilágítású fényudvar teljes áttekinthetőséget ad. A több mint két szint belmagasságú földszinti, galériás tér építészeti karakterében Viszlai a klasszikus agóra kortárs építészeti megfogalmazására törekszik. Dicséretére váljon, hogy egyszerű, természetes anyagokkal dolgozik: kővel, téglával, fával – sajnos a kivitelezés nem hozza mindenhol a kívánt színvonalat. A belsőépítészeti részletek a sétálóutca elemeit elevenítik fel, az egyes funkcionális területeket más-más eszközzel fogalmazva meg. Az első emelet kereskedelmi egységei kis utcák láncolataként értelmezhetők, a szokásosnál szigorúbb, egységesebb összképpel, a klasszikus belvárosi kirakatok mintájára készült, elegáns faportálokkal. A második emelet – a szórakozás, kikapcsolódás helyszíne – egybefüggő, napfényben fürdő tér, amit zöld növények, meghitt sarkok tagolnak. Viszlai mind a külső, mind a belső megfogalmazása során igyekszik humanizálni a pláza-sémát, napjaink szinte futószalagon készülő, ablaktalan kereskedőpalotáinak steril, külső ingerekben tudatosan szegény világát. Sokkal inkább városi létet teremt a városban, az épületet Miskolc életének szerves részévé teszi. Azért valamennyit megtart az amerikai mall-logikából is – házának karakteres elemeit, szokatlan tömegeit, így az első emeletnek természetes fényt adó, kupolás, cethalszerű elemet, már a 3-as út felől érkezve is látni lehet, ahogyan az elliptikus fejépület kimagasló tömege a sétálóutca majd minden pontjáról hívogat. A sokarcú, talán túlzottan is gazdagon formált épületet a potenciális vásárlók nagy elánnal használják már, a bérlők még nem értik igazán. Mert akik az üvegezett főhomlokzat mögé hűtőt vagy gyerekjátszóházat tesznek, mégiscsak ablaktalan épületet érdemelnek. A fejlődésben azonban bízni kell, hiszen az már bizonyos, hogy Miskolc új, várostörténeti jelentőségű épülettel gazdagodott.

Lovas Cecília
Az OCTOGON Építészetkritikai Műhely tagja
2000/5

Arany János téri lakóegyüttes

KÉPGALÉRIA

A Macropolis épületegyüttese Miskolc szívében, az egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjának közelében helyezkedik el. A forgalmi adottságok, a terület fekvése, és a település szövet erős kölcsönhatásban állnak ezen a területen és az ebből adódó feszültség ezen a helyen csúcsosodik ki. Ez volt az ami determinálta a telepítést, és ami indokolta, hogy részben a szabályozási tervben meghatározott beépítés karakterét módosítva, egy annál előremutatóbb megoldás születhessen.

A hely adottságait legjobban a légifelvételről lehet leolvasni. Erre ránézve válik leginkább érthetővé a választott beépítési-térbeli struktúra.

A telek az északi tehermenetesítő út torkolatában a 26-os főút elágazásánál helyezkedik el. (Szerencsére a 26-os főút forgalma az utóbbi években, a keleti elkerülő utak kiépítésével csillapodott, így a terület terhelése és csökkent.) A tervezés idején 3 oldalról ilyen nagyforgalmú utak határolták. Egyedül az északi oldalról védte egy keretes beépítésű tömb, és a közöttük elhelyezkedő lakóutca. A környezet azonban sokkal sokszínűbb képet mutat. Az elmúlt 50-100 év teljes építészeti lenyomata leolvasható a képekről. A tetem vár klasszikus kertes beépítése mellett jól láthatóak a paneles lakóépületek több generációjának telepítései ,a Búzatér és a piac karakter nélküli területe, és a Pláza monolit épülettömbje.

Paradox, hogy a szabályozási terv a területre, egy a kapcsolódó telepítéshez hasonlóan, ám a terület helyezetéből adódóan már túlméretezett „szocreál” keretessé váló elrendezést jelölt. Azonban kicsit körbetekintve érezhető, hogy egy ilyen átmeneti helyzetben lévő és ilyen környezeti adottságokkal rendelkező épületnél ez nem biztos, hogy a legmegfelelőbb kialakítás.

A tehermentesítő út óriási forgalmát egy több szint magas katlanba zártuk volna, ami zajterhelésében élhetetlenné tette volna a legnagyobb szabad homlokzati felületet. Ha azonban ezt kivédendő egy a szemközti „humanizált panel” (sic!) megoldását idéző az utca felé függőfolyósóval néző elrendezést választunk, úgy rosszul tájolt, kellemetlen főhomlokzattal bíró épületegyüttest kaptunk volna.  Döntésünknél talán ez volt a legfontosabb érv. A keretes beépítést nem teljesen elvetve, az alsó két szinten visszaidézve a főutak felől létrejött a zárt utcakép, amelyben üzletek, vendéglátás, szolgáltatások és egy wellness egység kapott helyet, melyek mögött rejtve az épület kiszolgálását, és feltöltését biztosító nagyméretű 2 szintes teremgarázs is megtalálható.  A keretes „podeszt” tetején azonban egy sokkal differenciáltabb beépítés jöhetett létre, amely megoldást nyújtott mind a környezet telepítési sokszínűségének feloldására, mind pedig a használati érték növelésére.

A legyezőszerű beépítés egyszerre reagál a 70-es évek toronyházainak ritmusára, és idézi vissza a keretes beépítések jellegét. (A 4 épületszárny alacsonyabb összekötő nyaktagokkal 2 U alakú beépítést rejt magában, ami csak a déli oldalról nyitott.) A megfelelően tájolt épületszárnyak között viszont átszellőzetett lakóudvarok jönnek létre, melyek az alépítmény miatti helyzetükből adódóan mégis meg tudták őrizni intimitásukat. Az elrendezés további differenciálásokra is lehetőséget adott.

Az épületek déli végeit, melyek szinte a tehermentesítő út fölé nyúlnak irodaszárnyakkal zártuk le. A magas technikai és építészeti minőségi szintű lezárás egyrészt a lakó funkciók számára megfizethetetlen kialakítást magas fényvédettségű, zárt, mesterséges szellőztetésű térsorok létrejöttét tette szükségessé, másrészt látványos megoldás az épület főhomlokzatának számító déli irányból. Fontos megjegyezni, hogy a tömegében felszabdalt beépítés városképileg is kedvezőbb hatású, mint ha egy azonos léptékű teljesen zárt beépítés jött volna létre.

Az épületszárnyak magassági játéka is ennek a differenciálásnak az eredménye. A belső épületszárnyak védelmének érdekében a forgalmasabb utak felöl magasabb épületek kerültek elhelyezésre, melyek alsó szintjein szintén iroda funkciók találhatók. Az így kialakult magasabb épületrészek a városunkban egyfajta városkapuként jelennek meg.

Miskolci Egyetem főbejárata

KÉPGALÉRIA

„Az új előadók létesítésének beruházási programpontjához kapcsolódóan valósult meg az egyetem főbejáratának és a kapcsolódó aulatérnek az átalakítása. A korábbi főbejárat és előtér a megnövekedett hallgatói létszámból adódó igényeket már nem volt képes kielégíteni. (mind a főbejárat, mind pedig az aulaelőtér már évek óta szűknek bizonyult a diplomaavató
ünnepségek és egyes nagy rendezvények esetenként több ezer fős létszámához.) a korszerűsítés emellett azért sem volt tovább halasztható, mivel a korábbi lapostetős megoldás nagyobb esőzések idején örökös problémát jelentett. Az új impozáns főbejárat az észak-magyarországi régió meghatározó felsőoktatási és kutatási központjához méltó külsőt kölcsönöz a Miskolci Egyetemnek.

Dr. Tisza Miklós fejlesztési rektorhelyettes

A Miskolci Egyetem (mely az 50.-es években Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetemként létesült az elmúlt 10-15 évben alapvető változásokon, fejlődésen ment keresztül. Ez elsősorban az oktatási struktúra átalakulását, és sokszínűbbé válását jelenti, melyet a társadalomban, és a gazdaságban végbement változások is indukáltak. A hallgatói létszám mintegy két és félszeresére nőtt, és módosult a „hallgatóság strukturális összetétele”, elsősorban az oktatás humán karakterének erősödésével. A fentiekben leírt alapvető változások az oktatás térbeli feltételeinek rekonstrukcióját és fejlesztését elodázhatatlanná tették.

Az oktatási szárnyak rekonstrukciója -az új előadók és a könyvtárbővítés- mellett az egyetemi főbejárat építésének megoldása építészetileg is kikerülhetetlenné vált. Az alapvető problémát az jelenti, hogy az 50.-es, 60.-as években főbejárat egyáltalán nem épült, bár az egyetem fejlesztésének neves főépítészének (Janáky István) mintegy féltucat fejlesztési alternatívájának mindegyike más-más megoldásban ugyan, de tartalmazta a főbejárati épület kialakítását. A jelenlegi főbejáratként működő, az A4 és a B1 épületeket összekötő földszintes közlekedő „nyaktagként” épült. Funkcionális, forgalmi, és építészeti szerepe a 80.-as évek második felében megépülő jogi kar és egyetemi aula által (melyek közvetlenül kapcsolódnak ezen összekötő nyaktaghoz) került „főbejárat szituációba” A közlekedő nyaktag sem alapterületileg, sem nyomott belmagasságával nem volt képes a többszörösére nőtt belső forgalmat ellátni. Funkcionális zavarok, forgalmi torlódások, „levegőtlenség” -egyszóval térhiány jellemzi. Az építészeti megjelenése méltatlan volt funkciójához és az egész Miskolci Egyetemhez.

A bővítés úgy alapterületben, mint légterében a meglévő előcsarnokot több mint duplájára növeli, lehetőséget adva a hallgatók mindennapi átközlekedésén túl a rendezvények nagyobb létszámú forgalmának is. A kétoldali bejárati lépcsősor között az előcsarnok üvegezett felületű padlózata kinyúlik a téren húzódó díszmedence fölé. Javaslatunkkal a parképítés során a főbejárati épülettömbhöz vezető gyalogos sétány indítását adjuk meg, a Miskolci Egyetemhez méltó megfogalmazással.

A jelenlegi előcsarnok átépítésekor számolunk azzal a lehetőséggel is, hogy az előcsarnokhoz kapcsolódó rendezvénytér- aula későbbi felújítása során a két tér egybenyitásával jelentősen megnövelhető legyen egy-egy rendezvény közönséglétszáma. E két tér, az előcsarnok és az aula kapcsolata már a belépéskor is meghatározó, átfogó tér-élménnyé válva adhatna méltó, egyetemi minőségű bejárati egységet a fejlődő Miskolci Egyetemvárosnak.

Viszlai József építész vezetőtervező

 

Miskolci Galéria

KÉPGALÉRIA

MÚLT ÉS JELEN A MISKOLCI GALÉRIÁBAN

Jó néhány éve már, hogy számomra a hazai építészeti élet egyik legsúlyosabb problémájának az alkalmazkodás kérdésköre tűnik. Ember legyen a talpán, aki képes eldönteni, hogy a kurázsi nem elegendő-e, vagy a több évszázadra visszatekintő gyökerek bizonyulnak minden más egyéb megfontolásnál erősebbnek, a tény azonban az, hogy a hazai városok építészeti
hagyományai erőteljesen nyomják rá bélyegüket az építészeti tervezés folyamatára. Egy bizo-nyos: teljesen más megítélés alá esik a historizáló közegbe illeszkedő, a kor jellemző karakterjegyeit felvonultató, újjáíró épület, mint az úrhatnám polgárság jólétét, pillanatnyi státusát kifejezni hivatott bábos- korlátos- tornyos, téglából rakott megnyilatkozás.
Megnyugtató dolog tapasztalni, hogy az utóbbi két-három évben inkább a tiszteletre méltó példaként is értékelhető alkalmazkodási vágy tűnik meghatározónak, a szűz telkekre épülő, épphogy csak feltört földeket benépesítő házak sokkal inkább az egyéni hangvételről, a kényelmi és esztétikai szempontokat egyaránt figyelembe vevő építészeti megnyilatkozásokról szólnak. S bár a felületes szemlélő úgy hihetné, hogy a historizáló környezet determináló hatása az eklektika jegyében épült Budapesten a legerősebb, a történelmi gyökerek meghatározó volta azonban a nagy múltú vidéki városokban is kimutatható.
Ez alól az építészetileg hihetetlenül változatos képet mutató Miskolc sem kivétel. Ez az a város, melynek történelmi városmagját barokk, klasszicista és eklektikus házacskák alkotják – többnyire a ma már megszokott „bugyi- színekben”, rózsaszínben és világos-kékben felújítva – a hatvanas-hetvenes évek pengeéles, dobozokba és torony-házakba kényszerült szocreál, illetve lakótelep-építészetével vegyülve. S bár hasonló helyzetben Sir Norman Foster minden teketória nélkül telepíthetett fényesen csillogó, rigorózus üveg-acél dobozt a nimes-i, XII. századra datálható, korinthoszi oszloprenddel, timpanonnal csábító Maison Carrée-templom mellé, I. M. Pei pedig üvegpiramisokkal lephette meg a párizsi Louvre közönségét, a hazai közvélemény a kompromisszumok mentén alakított megoldásokat még mindig jobban szereti.
Az építészeti alkalmazkodókészség egyik szép és dicséretes példája a Miskolci Galéria épülete. A Viszlai József jegyezte projekt a belváros szívében, a középkori főutcában várja a látogatókat, rögtön az úgynevezett Sötétkapu szomszédságában. Az épületegyüttes akár az érzékeny architekturális gondolkodásmód iskolapéldája is lehetne. A Széchenyi utca felé eső főhomlokzat a hajdani viszonyok rekonstruálásával visszanyerte az ötvenes években jelentősen megtépázott összképét, nem utol-sósorban egy korabeli adóösszeírás raj-zos mellékletének köszönhetően.
A Rákóczinak egykoron szállást adó, a XVII. századra datálható Dőry-kúria Miskolc első emeletes háza, s egyben a legöregebb műemlék. A Széchenyi utca – azaz a sétálóutca – felé néző homlokzat a felújításnak köszönhetően ismét fehér falfelületekkel, kosárboltöves dalmát kapukkal s korabeli gyámkövekkel hívja fel magára a figyelmet – jobban mondva simul szerényen az összképbe. A fedélszerkezet elbontása, illetve a tetőgerinc megemelése szinte visszahozta a korabeli arányokat csakúgy, mint a föld-szinti üzletek éjkék alapon festett aranycsillagos mennyezet-festései. Az udvarba belépve,merőben új kép fogad – hatal-mas üvegfelületekkel, hófehér oszloprendekkel tagolt, lapos, modernista épület került a műemlék
ház mögé, amelynek egyetlen hangsúlyos eleme a szinte hívogató, elforgatott bejárati traktus.
A szigorú épület minden illeszkedést kerülve valódi kontrasztot képez a homloképülettel, felerősítve és kiemelve annak műemlék voltát. Régi és új épületszárny mégis szimbiózisban él egymással, hiszen a két ház alkotta kiállítótér körbejárható. A minimalista kiállítási installáció és az egyszerűen megoldott, a festményeket kiemelő perem-világítási megoldás szintén
Viszlait dicséri csakúgy, mint a ga-lérián elhelyezett, láttatott rá-csos szerkezettel kialakított Kondor Béla-emlékkápolna. A pincében hamarosan megnyíló kocsma boltozatos mennyezete pedig fiatal festőknek is teret adott, ha- csak egy-egy falfestés erejéig is, tehetségük megmuta-tására.
A főkapu felé eső homlokzat szintén szigorú, geometrizáló kontúrokkal megírt képet mutat, a mértaniasságot azonban világoskékre színezett párkányzat és szoborfülkék sora enyhíti, bebizonyítva, hogy lehet egy épületen belül illeszkedni is, meg nem is, megtalálni az egyéni építészeti eszközöket, s mégis idomulni az azokat befogadó környezethez. A kényes egyensúly, hosszas, majdhogynem egy évtizedes munkával megteremtődött tehát, most már minden a miskolci közönségen múlik. Hogy hogyan fogadják az épületet és a kultúra hangjait, a kiállításokat, a belső udvaron rendezett koncerteket a bevásárlóközpontokkal tűzdelt lét útvesztőin.

Lovas Cecília
Az OCTOGON Építészetkritikai Műhely tagja
2000.szeptember.13.